2012. szeptember 16., vasárnap

2012.09.16.

 

 

 

Réka és Tamás

Réka és Tamás esküvője számomra picit rendhagyó volt. Egyrészt, mivel két alkalommal fotóztunk, másrészt mert hanyagoltuk a szokásos helyszíneket. Mindkettőnek nagyon örültem. Bár lehet időben többet vesz el és készülésben is picit macerásabb, de mindenképp megéri szerintem, ha a kreatív (beállított) fotózást sikerül nem az esküvő napján hanem később, esetleg előtte megoldani. Nem kell stresszelni, hogy időre visszaérjünk a szertartásra/vacsorára/stb. Nincs kapkodás, nincs nyugtalanság és ami nekem a legörvendetesebb, nem a tűző déli napsütésben kell trükközni, hogy használható képek szülessenek :)
A helyszínt illetően pedig már az első beszélgetést követően fel voltam dobva, hiszen kerülni akarták a kliséket és hanyagolni a parkokat. Így volt utca, bkv, nyugati, vidámpark és amihez még kedvünk volt.
Mindkét nap nagyon jó hangulatban telt és köszönöm, hogy engem választottak fényképészüknek.
Innen is sok boldogságot kívánok nektek még egyszer ;)

 

 

 


 

 




2012. szeptember 10., hétfő

2012.09.10

Elég sokat ültem ma a gép előtt - retus, válogatás, álláshirdetések böngészése, stb. -, így jó volt sétálni egyet Kittivel. Nem először kötöttem ki a Duna parton naplemente környékén. Nyugi van és jó csak úgy belebambulni a folyóba, meg néha felpillantani a hídon áthaladókra. Igaz, hogy milliónyian lefotózták már mind lehetséges szögből, de néha nem tudom megállni, hogy ne kattintsam le én is újra ás újra, hiszen valami mindig más és más lesz. Giccs? Lehet. De már túl vagyok a nem fotózok naplementét korszakomon :)




2012. szeptember 9., vasárnap

Márti és Gábor

Lassan egy hónapja, hogy Szarvason voltam esküvőt fotózni. Nem is akár milyet. Márti és Gábor már régóta nagyon jó barátaim és nagyon örülök, hogy én örökíthettem meg ezt a napjukat. Már szerdán mentem velük Szarvasra, hogy egyrészt jobban megismerjem a várost és a szüleiket. Másrészt, hogy segítsek nekik, amiben tudok.Bár túl vagyok már jó néhány esküvőn, de ez volt az első alkalom, hogy beleláthattam ennyire az előkészületekbe is.